A hosszú perui út vége felé, ha honvágy még nem is gyötört, nagyon kezdtem kívánni egyes otthoni ízeket. Főleg húst 🥩, hússal, mert sok perui szegényember-kaja receptjében ez csak nyomokban van jelen. (Az is szinte mind csirke. 🐔 )
Meg is fogadtam, hogy ha hazamegyek, rögvest veszek egy jó hosszú szál kolbászt, és befalom. A projekt jól halad, negyedét már be is vágtam reggelire.
Az út tehát véget ért, kiváló alkalom lenne véget vetni a blogocskámnak is. De szerintem hasztalan lenne. Ugyanis:
- Egyrészt itthon is körülvesz ez a kultúra, lesz Peruról mondanivalóm. 🇵🇪
- Másrészt hosszú téli estéken rendbe kéne tenni, szelektálni a sok fotót, videót, és biztos nem bírom ki, hogy ne kommentáljam némelyiket. 📷
- Harmadszor pedig a sok panaszkodásom, a hibák és árnyoldalak sorolása ellenére csodás ez az ország, és még haza sem értünk, máris a következő utat kezdtük el tervezgetni. ✈️
Így aztán,
Sohase mondd, hogy vége,
csak azt mondd, hogy ennyi megérte.
Mindig van új s még újabb, hát várd a csodát,
de sohase mondd, hogy nincs tovább.